2016 - május - 3

Vannak olyan tokok, amelyek teljes egészében megvédik a készülékünket, ennek köszönhetően pedig biztosak lehetünk abban, hogy semmi féle sérülés nem lesz rajtuk még akkor sem, ha egy nagyobbat esik. Az ablakos mobiltok esetében egyáltalán nem látjuk a teljes kijelzőt, viszont mégis könnyedén tudjuk használni, hiszen a készüléket fel kell vennünk és már telefonálhatunk is. A tokon lévő ablaknak köszönhetően pedig mindig láthatjuk, hogy mennyi az idő, vagy hogy éppen volt-e nem fogadott hívásunk. Ha pedig fényképezni szeretnénk, az sem gond, hiszen minden egyes mobiltok úgy van kialakítva, hogy még szélsőséges esetekben se kelljen szét szednünk. Azonban ha mégis, akkor csak ki kell pattintanunk a műanyag keretből, és már le is vettük róla. Azok pedig, akik folyamatosan telefonálnak, igazán szeretik a védő tokokat, hiszen olyan vékonyak és észre vehetetlenek, mégis tökéletesen megvédik a készülékünket akár még a víztől és a portól is. Ez pedig egy drágább készülék esetében igen csak fontos a nap minden percében.

Categories: Egyéb

Comments are closed.